ginop-6-2-3-17 VP1-1.1.1-17 GINOP-6.1.1-15-2015-00001 GINOP-6.2.7-20
Open
  • Lendületben az agrárszakképzés!

Nem hevertek parlagon.

Westsikes győzelem október után a márciusi versenyen is.

“NE HEVERJ PARLAGON!” – Ezzel a címmel már 11 alkalommal szervezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal azt a tanulmányi versenyt általános és középiskolás diákok számára, amely elsősorban a parlagfűvel kapcsolatos ismeretekre épít. A megyei környezetvédelmi versenybe az előző tanévhez hasonlóan az Északi Agrárszakképzési Centrum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolái több csapattal is neveztek. A Westsik megtartotta elsőségét, úgy hogy az októberi győztesek (A 3 zserbó) ezúttal a második helyen végeztek. Idén a “Parlagi Manók” bizonyultak a legjobb középiskolás csapatnak az összetett verseny értékelését követően. A harmadik helyet ezúttal is a Lippai iskola egyik csapata, ezúttal az “Irtó-jó” három tagú csapat szerezte meg. Gratulálunk tanulóinknak! A verseny megnyitója alkalmából a szervező, Sipos Tibor, főosztályvezető (Sz-Sz-B megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály) elmondta:- A fiatalokon keresztül az előző generáció is elérhető, és együttesen a parlagfű okozta szennyezettségi helyzet jobbítható. Szemléletváltásra van szükség, amihez az ilyen típusú kezdeményezések is hozzájárulhatnak. A szervezet és a verseny célja is az, hogy hozzájáruljanak az információk valamennyi megyei lakoshoz való eljuttatásához. Teljesen nem lehet megszüntetni a problémát, de igyekezzünk a lehető legtöbbet megtenni a helyzet enyhítésére!Lévai Imre, főigazgató (Északi Agrárszakképzési Centrum) köszöntőjében kiemelte:- Erről a témáról ma már nem lehet „túl sokat” beszélni. Ezek a versenyek így mindenképpen egy jó célt szolgálnak, és általuk mindig újabb és újabb tanulók kerülnek közel a témához. A parlagfű jelenléte számtalan területet érint. De elsősorban mégis a környezetvédelem az, ahol a leggyakrabban találkozhatunk vele. Mi az agrárszakképzésben a diákok és az oktatók mellett az élő földdel is napi kapcsolatban vagyunk, ott dolgozunk, így a munkánk egyértelműen összefonódik a természettel, a környezettel és azok védelmével. Ebbe nem fér bele a parlagfű! Hisz ez a gyomnövény egyrészt kárt tesz a termőföldben, másfelől pedig súlyos allergiás tüneteket okoz az arra érzékenyeknél. A cél tehát közös. De mivel a probléma még nincs megoldva, arra kell törekedni, hogy tovább javuljon a helyzet! A 11 (általános iskolások és középiskolások) nevezett csapat tanulóinak egyrészt egy 2 perces kisfilmet kellett készíteniük a parlagfű hatásairól, majd a környezetvédelmi verseny további feladatait kellett megoldaniuk a megyeháza dísztermében megrendezett programon. A sokoldalú ismeretanyagra építő verseny a diákok visszajelzései alapján egyáltalán nem volt könnyű, az első három helyezett elért eredményeit tekintve pedig nagyon szoros állás alakult ki. A tanulók ezúttal is értékes nyereményekkel, ajándékokkal és a részvételüket elismerő oklevéllel gazdagodtak. Köszönetet mondunk valamennyi, az ÉASzC iskoláiból nevezett diákcsapat tagjainak illetve felkészítő tanáraiknak. A versenyt 2022-ben is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal és az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ rendezte meg közösen az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal támogatásával.